A molnár igazából nem őrléssel, hanem malom építéssel foglalkozott
„Ki tudja ma, hogy egykoron külön malomépítő mestereink is voltak? Ki sejti, hogy a molnár igazából nem őrléssel, hanem malomépítéssel foglalkozott?" Ez az írás betekintést nyújt a korabeli molnáréletbe, a mesterség szakosodásának ismertetésén keresztül. Megtudhatjuk, hogy kiket is neveztek molnárnak, és milyen feladatokra kérték fel őket a 15. századtól a 19. századig, Mechwart András korszakváltó fejlesztéséig.
„ sok mesterségben járatosak….”
A forrásanyagokból először az világlott ki, hogy koránt sem csak a búzából lisztet őrlő embereket nevezték molnárnak. Különböző, „szakirányra” jellemző jelzőkkel látták el a „molnár” megnevezést. Úgy próbáljuk elképzelni, mint például a „kovács” mesterséget. Ez csupán összefoglaló neve azoknak a mestereknek, akik a különböző fém tartalmú alapanyagokból, hevítéssel és fizikai erő hozzáadásával, szerkezeti változásokat idéztek elő a munkadarabokban. A kovácsokon belül is megkülönböztethetjük például a fegyverkovácsokat, vagy a patkoló kovácsokat.
„ a molnárok ácsok”
A molnár mesterségen belül fontos szerepet töltöttek be például a faragómolnárok. Takáts Sándor Rajzok a török világból című könyvében leginkább az ács mesterséggel hozza szoros kapcsolatba őket. Feladataik közé tartozott például egy malom felépítése, üzembe helyezése. Gondoljunk csak bele, mennyi különböző mesterségben kellett járatosnak lenniük. Nekik kellett a malomköveket is beszerezni, megmunkálni, beszerelni. Egyedül az ő felelősségük volt a malom működő képessége. Ezért a beszerzést is személyesen intézték.
„A kővágók, kőfejtők úgy alakították ki a követ, ahogyan a vásárló kívánta. Ha mentek a molnárok, nem kellett sokat várakozniok. A közepére még azon helyben kivágatták a lyukat, nehogy otthon a nem szakszerű vésés alatt elrepesszék. Ha törik, reped, törjön, repedjen még a bányában. Az alsókőhöz mindjárt megvették a rászabott felsőkövet is. A finomítást, a pontos igazítást aztán már otthon a molnárok, ki-ki magának végezte el. Aki jó kőre talált, annak 4-5 évig nem volt gondja, hogy kő után nézzen."
A molnárságról cipóhéjjban
A lisztesnek sem csak az őrlés volt a feladata. Ahhoz, hogy árnyaltabb képet kaphassunk egy lisztes-molnár feladataiba, -amikhez bizony más szakmákhoz is elengedhetetlen volt értenie-, tisztában kell lennünk egy malom működését biztosító szerkezetekkel, gépekkel, azok alkotóelemeivel és az alkotóelemek minőségéből fakadó következményekkel. pl nem jó bányából származó malomkő, vagy később a fejlesztett, több rétegű malomkövek – innováció (net).
Gondoljunk csak bele, hogy miről is van szó. Megunva a kézimalmok fáradságos, és nem túl hatékony használatát, befogták a szelet, a vizet, állati erőt, később az áramot. Ezek mindegyike forgó mozgást eredményez. Ezen belül függőleges, vagy vízszintes irányú mozgásokat különböztethetünk meg. A malomkerék mozgásra bírásához vízszintes irányú, forgómozgásra van szükségünk. Ezeket jellemzően egyfajta „kúpos” fogaskerekekkel, illetve „palást-rácsos” szerkezetű, henger alakú idomokkal oldották meg. A kívánt irányú mozgást szíjakkal, korabeli nyomatékváltó szerkezetekkel, illetve ezek kombinációjával oldották meg. A molnárnak ismernie kellett az alkatrészeket, azok karbantartási ciklusait, ezzel jelezve vissza a faragómolnár felé, akinek nagy segítséget nyújtott az alapanyagok kiválasztásában. Ide tartozik az egyik -ha nem a legfontosabb- alkatrész, a malomkerék is. A malomkerék állapotán múlt ugyanis elsősorban a liszt minősége. (Finomsága, sikértartalma, -Net ellenüriz*-, sőt, még a mennyisége is, amennyit adott mennyiségű búzából nyerni lehetett.)
